Úgy gondoljuk a graffiti igencsak kapcsolódik a GhettoRadio által is képviselt kultúrához, éppen ezért olvashattok most egy interjút Nikon-al, aki talán az egyik legismertebb hazai falfirkász
Milyenek voltak a kezdetek? Rögös volt az idáig vezető út?
Nos, '94- ben kezdtem igazán firkászként élni a mindennapjaimat. Ez akkoriban nagyon sokat segitett, mert ez volt az egyetlen amihez igazán tartozhattam, függetlenül attól hogy nem nagyon ismertem graffitiseket csupán egy-két embert. Graffiti alig volt, inkább tagek. SDO, PNC-GRW, MRC később GAZ,RSK... Örültem ha rajzot láttam, egy óráig azt bámultam. Főleg ahol felnőttem, ott semmisem volt. De emiatt iszonyúan izgalmas volt. Fokozatosan megismerni mindent és mindenkit, a kultúrát, a writereket. Fontos a szamárlétra szerintem, egy csomó mindenre megtanit.
Aztán jöttek a GRW -s évek, ultraaktivan, mindenhová festettünk. Trainek, falak, bombák, subway, közben melók, pia, party, smoke, utazás-minden. Ma festem a magamét, meg rengeteg érdekes munkát és nem érdekel már a writer-politika. Boldog vagyok igy.
Az első fújásod alkalmakor mit festettél, és hova?
Csepelen nőttem fel, ott festettem az első styleomat, bár csak kontúros cucc volt, nekem igazi piece-nek tűnt:) Chaos volt a nevem akkor és később OMC volt a csoportom.
Azokban az időkben más volt a társadalom berendezkedése. A Graffiti a nyugat szeleként érkezett hazánkba. Mennyiben voltak mások az emberek nézetei egy graffiti ?re, vagy tag ? re tekintve, mint ma?
Ahogy ma is csak kevesen, akkor méginkább nem értette senki mi is ez a graffiti. Mikor készül, kik és miért csinálják. Ameddig ez igy megy, a writereknek is könnyebb. Az embereknek nincs idejük foglalkozni ezzel.
Míg nem voltak kifejezetten graffiti ? re gyártott márkák miből lehetett válogatni? Egy szimpla szórófejes kannánál kifújt a választék?
Én csak párat ismertem- használtam. Ilyen volt a Belton, az Auto-K, a Maestro esteleg Neolux. A Hőálló ezüst is legendás volt. Később az Olvikor nagy sláger volt, olajos-ragacsos cucc, ami jól fedi a krómot. Króm-Olvi ez volt a jelszó:)
Egyébként mikor kezdett teret hódítani a Montana, Molotow, vagy a Clash?
A Monti Molotow a '90-es évek termékei, bár a Molotow anyacég a Belton már ősidők óta gyárt aerosolos festekszórót. A Clash egész új, néhány éves de kiváló spray.
New York ? ban az első lefújt metrószerelvény ?89- ben futott be. Hazánkban tudsz egy ehhez hasonló adatról?
Mert ?70-?72- ben már ott volt a Crazy 5, Blade és?Úgy érted 69-ben? a többiek és Ők is láttak már cuccokat előtte, amiből inspirálódtak. De a kérdésre válaszolva, nem vagyok egy óriás metró fan, meg asszem már túlkoros vagy itthon az ilyesmihez, de ha jól tudom, ?93-?94 ?ben már voltak nevek -pl PNC,MRC- a magyar metrón. Az igazi láz a ?90-es évek végén kezdődött és a 2000 ?es évek közepére be is halt. Ez a hivatalos ?adat
Az első magyar graffiti film a Sick Business volt, a Kriminal Beats gondozásában. Két rész készült belőle, majd a 2005 ? 2006 között készült Royal Damage c. filmmel folytatódott a magyar graf? filmek sorozata.
Szerinted mennyire volt kockázatos kiadni ezekhez hasonló kiadványokat?
Ezek a filmek dokumentumok egy a társadalom nagy része által felfoghatatlan elveken működő szubkultúráról. Nem inspirálnak senkit semmi törvénybe ütköző cselekedetre. A készítőknek biztos hogy kevésbé kell aggódnia mint a benne szereplőknek. De szerintem nekik sem. A kockázat a játék része.
Beszéljünk a kezdő graffitisekről. Szinte mindenki tag ? el vagy fúj. A látványtól, és a minőségtől függetlenül. A mennyiség kezd a minőség rovására menni. A hiányos háttértudás, és a türelmetlenség valamint az, hogy nem passzióból, hanem fellángolásból fújnak kezdi egy kalap alá vonni az összes writert.
Mit gondolsz erről? Kár, hogy ennyire elterjedt ez a szubkultúra?
Nagyon kár de egyértelmű hogy miért felkapott a graffiti. És mostmár az is lesz mindig. Mert régen egyszerűen nem volt graffiti, amióta van, azóta csak gyarapodik a writerek száma. Ez egy izgalmas, vagány és picit veszélyes életforma / szubkultúra, még jó hogy egy rakás újabb és újabb kölyök valami ilyesmihez akar tartozni. Ma már, amikor nincs nagy mi ellen lázadni, a graffiti jó kapaszkodó egy fiatalnak. Még ha sokan ki is hullanak időközben-így is rengeteg új név van. Sajnos nagyon kevés jót látok. Alig egykét név. A fiatalok pedig türelmetlenek, hamar kimennek, nincs jó stílusuk, kis rajzokat festenek, szarokat tagelnek. Ez van sajnos, de amúgy mindenhol, nem csak itthon.
Szar látni, merre megy ma a graffiti. Elbaszott mentalitás, korcs generációt nevel. Ma már nem a régi iskola szabályai szerint működik ez a játék. A tisztelet és a stílus már nem dominál, helyette a vagányság, a mennyiség, a trógerkodás a menő. Manapság a writerek nem a graffitiről beszélnek hanem a helyről, a metró vagy train típusáról, a mennyiségről. Nekem a style hiányzik. Sokszor a sztorik miatt nőnek hallomásra nagyra nevek, nem a jó stílus miatt és ez gáz szerintem. Egyesek indokolatlanul várják a tiszteletet de eszükbe sem jut hogy saját maguk miatt nem kapnak, mert egyszerűen nemtettek eleget érte.
Mindenkinek csak azt tudom mondani hogy ez egy csúcsformát, ultra-aktivítást és top styleokat igénylő játék. Aki nem vágja mitől és hogyan működik az ne várjon nagy fame-et.
Shopp! Budapest első, és legismertebb urbánus művészetekkel foglalkozó boltja és galériája. A boltban minden kellék, eszköz és alapanyag megtalálható, ami a graffiti ? hez szükséges, kannák, filcek, maszkok. Sőt, ami érdekessé teszi, hogy egy olyan galériát biztosít a magyar graffiti művészek számára, ahol kiállíthatják munkáikat. Nemrég indult el a webshop rész, ami lehetővé teszi az ország távoli pontjain élők számára, hogy hozzáférjenek a kellékekhez.
Mikor is jött az ötlet egy ilyen jellegű bolt megnyitásához?
Itthon a graffiti shop fogalma igazából egy hierarchikus elveken működő kultúra szerves része, ami generációról generációra száll. Mindig is volt bolt, de mindig csak egy. A writerek nem nyitottak egymásra boltot nem úgy mint ma. Nem a biznisz miatt, egyszerűen azért mert nem volt másikra szükség, meg természetellenes gondolat lett volna a többiekkel szemben akik boltoztak- és számunkra az ma is.
?93- körül indult a Third Rail. Bezárt, jött a Yard shop. Bezárt jött a Stílus 1-2. Bezárt jött a Burner. Ők átadták a stafétát nekünk, amikor mi bő három évvel ezelőtt a jelenleg is működő helyszínre érkeztünk, egy party szervező irodával. Kitűnő lehetőség volt elfogadni a bizniszből épp kiszálló Burner ajánlatát, hogy vihetnénk tovább a graffiti boltozást. Az iroda Swatch This néven működött, amiből a Shop This született. Nem sokkal később, új háttérrel, új bolttal kezdtünk újra ekkor már csak Shopp néven.
Milyen koncepció alapján hoztátok létre a Shopp! ? ot? Mi volt az elképzelés?
Ugyanazt a ? Bench? tematikát követjük amit elődeink, miszerint hisszük hogy egy graffiti shop nem csak egy bolt hanem afféle kultúrális központ. A writerek itt találkozhatnak, leül átnéz egy magazint, érdeklődik a legközelebbi jamről,stb. Mindig is volt bandázás, lógás a shopokban ez erősíti a scénát, így mi ezt a megközelítést választottuk. Annak idején többek közt a galéria miatt választottuk ezt a helyet, szóval alapkoncepció volt az is hogy a körülöttünk tevékenykedő alkotók munkáiból állandó tárlatokat vezessünk. Ezt a feladatot látja el ami a Gallery Upstairs nevet viselő fenti rész.
A Május 16.?án megrendezésre került Bombin? Backyard ? on milyen helyezések születtek?
Meglepőek de Én örültem mert jó haverom nyert. A versenyzők egymásra szavaztak, pontszámokat adtak egymás rajzaira. Mindenki mindenkit pontozott kivéve saját magát. Nem budapesti writer nyert bombingot, és ?mondjuk ez már nem meglepő- egy jó styleokat de sajnos túlnyomórészt legálokat festő, fiatalabb pesti név nyert throw upot, amiben amúgy ő az egyik legügyesebb.
Mit üzensz az olvasóknak, valamint mit várhatunk tőled a jövőre nézve? Jam - ek, rendezvények?
Amit tudunk, intézünk ahogy eddig.
Köszönöm az interjút. További sikereket a jövőre nézve.
AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE: t.
2009.09.01
Az Irie Maffia téli pihenőre készül, de a tagok dolgoznak tovább. A pihenő egyik legfőbb oka, hogy Sena babát vár, de ennek ellenére ő sem hagyja abba a munkát a napokban debütált saját?
Képzeljük el, hogy árnyékunk nem sötét, hanem világos. Vegyük észre, hogy a Golf-áramlat nemcsak meleget, de vakmeleg beateket és őrült turntablism technikát is szállít.
Új lemezük megjelenésének alkalmából ismét közzétesszük a BMB-vel készült interjúnkat. Remélem az interjú elolvasása után jobban képbe kerültök a csapattal és zenéjükkel.?
Egy húzós szombat este után kapom össze magam. A Boráros térre tartva már tudom, hogy késni fogok. A villamoson mosolyfakasztó kabaré fogad, majd a Corvin közben találkozok Peppinoval és? fiával Kis Peppinoval
Interjú alanyunk ezuttal Game kutya. Bizonyára legtöbbetek számára ismerősen cseng a név. Anno Mohaman majd Majka mellett tünt fel, most pedig fél ország várja a szólóját?
A szemfüles Ghetto Radio olvasók számára ismerős lehet a következő interjú, ami az előző design beüzemelésével egy időben készült és a külalak használata alatt a legolvasottabbak egyike között több, mint 3500 megnyitást tudhatott magáénak.?