Chat kinyitása
Bejelentkezés Regisztráció
«
1
»

Az ő házuk

A kéró minek lakói Voltronként tekintenek magukra. Csoportos áttörést és\vagy a Shady Records második virágkorát hozta el az Our House? 

 

Augusztus 28-án kigurult a gyárból a Shady Records kőporos quartetjének első, a label neve alatt megjelenő nagylemeze. A három évvel korábban négy irányba rohanó tagok zenei pályájuk legnagyobb dobását vitték véghez - ismét egy ok, amiért virulhat Joell Ortiz buci feje. Közel két éve aláírták lemezszerződésüket Marshall kiadójával, majd tették, amihez legjobban értenek, amitől a legtöbbet várnak.

 

A Welcome to: Our house néven futó album a csapat második, de első igazán nagyszabású stúdióprojektje. Az Eminemáltal egyengetett anyagot öt kislemez előzte meg: a március 13-án megjelent Hammer Dance, amit Funkmaster Flex a Hot 97-ben már egy hónappal korábban elszórt az éterben – március 29-én Royce az MTV-nek beszámolt Eminem gardedám szerepéről-, a május 15-én megjelenő Ce Lo Green közreműködésével rögzített My Life, a július 2-án eldobott Throw It Away, az augusztus 14-én eltűnő Goodbye, valamint a tíz nappal korábban ütemre lépő Throw That. Ugyan mainstream áldás korábban is érte a házat – lásd Royce Da 5’9” és Eminem párosának Bruno Marssal való közösét a teljes kollektíva elé eddig nem hulltak pálmalevelek.

 

 

A Slaughterhouse LP-nél jóval nagyobb médialefedettséget élvező tizenhat dalt tartalmazó Our House véleményem szerint joggal titulálható az idei nyár legerősebb kiadványának, minden szempontból – így mellékesen. A két album felvételeinek körülményei is merőben eltérőek. A Slaughterhouse LP hangsávjai hat nap alatt kerültek rögzítésre, míg az Our House nagykiadói körülmények között, gyakorlatilag kimeríthetetlen forrásokból áll össze. A nagykiadói háttér jóval erősebb alkotói szabadságot biztosított a felvételek készítésekor, hiszen így kedvenc producereikkel dolgozhattak, a projektkasszát nem figyelve; az ütemek terén sem kellett kompromisszumot kötni: a Kanye West kalapjának örvendő AraabMuzik, No I.D. és Mr.Porter is zenével szolgált az albumra. A lemez zenei irányvonalát meghatározó producer, a három dalban közreműködőként megjelenő Eminem pedig teljes mértékben a cuccon hagyta kéznyomát. Egy ennyire a szakma csúcsán álló előadóval érdemes lehet vitatkozni a dalok szerkezetéről, album felépítésről, de olykor talán túl nagy mértékben érvényesül a saját elképzelése.  

 

Az Egyesült Államok jelentős részét érintő turné, több száz fővel megtelt csarnokok, vlog, mandzsettás fehérgallérosok aláírásával száradó szerződések biztosítják a mindenki számára kijáró tortaszeletet.
Lássuk be: amiről áhítattal írok nem más mint egy alaposan összerakott termék, ezzel pedig semmi gond nincs. Mert ez lenne a lemezipar. Olyan piacra terítenek, ahol erős a konkurencia. A Slaughterhouse versenyzőkből áll. Sikerorientált egyénekből, akik csapatban önmaguknál nagyobbat képesek alkotni, mindamellett, hogy a legbetegebb szövegelők és a legeredetibbek akarnak maradni. A kettő közötti egyensúlyt keveseknek sikert megőrízni. Vajon meddig képesek tartani az önmaguk által felállított szintet? Tényleg tapasztalatokkal járó örömnász a Shady Recordshoz való igazolás vagy a várakozásokon alul teljesít a lemez? Eredményeik talán pont abból a feszültség okozta stresszből adódnak, amivel a digitális demokratizmus termékei percről-percre tömítik befogadóképességünket. Step up your game! – több mint tizenöt éve a szakmában, ezért kiérdemelten járna az Insterscope terjesztése. Royce szerint az Our House kompromisszumok árán jött létre, szavatartó bagázs lehet, mivel a My Life videoklip több mint 2,5 millió megtekintésnél jár, de a tegnap közzétett Throw it Away is a százezret súrolja. Ha az Our House eladott példányszámai magas profitot, a radioplay pedig busás jogdíjakat generál a Shady Records reneszánszát éli meg.

 

Az Our House elérhető az iTunes-on, valamint a nagyobb zeneáruházak kínálatában. A nagylemez előtt megjelent ingyen elérhető On The House mixtape pedig innen ingyen elérhető.

 

 

tanca
tanga@ghettoradio.hu

2012-09-01

Támogatók